Interjúk – Bara Prasilova

BFF INTERJÚK – Bára Prášilová

© Bára Prášilová


Éppen New Yorkban tartózkodtál, amikor beindult a koronavírus miatti pánik. Milyen volt a város karantén alatt? Hol vészeled át a válságot, mivel töltöd az idődet?
Meglepő módon New York a járvány idején sem veszített semmit vonzerejéből, legalábbis számomra. Az ottani emberek különlegesek, nagyon erősek. Fájt a szívem, amikor el kellett hagynom a várost. Szülőhazámba, Csehországba tértem vissza, ahol kicsit úrrá lett rajtam a szorongás attól, hogy mindenki csendesen betartja a szabályokat. Ugyanakkor biztonságot is nyújtott. Hihetetlen volt megtapasztalni a két hely közötti óriási különbséget, már ami a koronavírussal kapcsolatos hozzáállást illeti. Én igyekszem megtalálni az aranyközéputat, és csak azokra a dolgokra összpontosítani, amikre valóban hatással vagyok.

Boldogsággal tölt el például, hogy végre utómunkázhatom az „új” képeimet, amelyek tavaly ősz óta porosodnak a mappáimban. Tervezgetem a jövőbeli fotózásokat és videózásokat is. Miközben egyébként ezeket a sorokat írom, pont bejelentette a cseh kormány, hogy a fotográfusok újra munkába állhatnak. Tök jó, hogy nem kell tovább megszegnem a törvényt. 🙂

© Bára Prášilová

Milyen a kapcsolatod a fotográfiával a válság alatt?
A New Yorki tartózkodásom kíváncsivá tett a válsággal kapcsolatban, és elutazásom előtt volt még egy fotózásom a városban. Itt Prágában volt időm mindent szépen csendben megemészteni, és kihasználva ezt a lelki békét, jobban tudok összpontosítani a jövőbeli projektejre. Elkezdtem helyszíneket is keresni a kiürült városban, ami ebben az időszakban különösen izgalmas.

© Bára Prášilová

A Budapest FotóFesztivál egyik büszkesége „A képzelet határán” kiállítás, amelynek Mária Svarbová és Weronika Gęsicka mellett te voltál az egyik főszereplője. Mindhárman fiatal, tehetséges és elképesztően sikeres kelet-európai fotográfusok vagytok. Ismeritek egymást személyesen? 
Élőben eddig csak Máriával találkoztam Kölnben. A Hasselblad Masters pályázatának zsűrije voltam, Mária nyerte az egyik díjat . Weronika munkáit 3 éve, a Paris Photo-n láttam  először, nagyon szeretem a képeit! Megtiszteltetés tehát velük együtt kiállítani!

© Bára Prášilová

Érthető okokból nem tudtatok eljönni a budapesti megnyitóra. Voltál már itt korábban egyébként? Van kedvenc magyar fotósod?
Úgy tűnik, a magyarországi utazásom még várat magára. 🙂 Volt már egy kiállításom Budapesten 2012-ben, ahová szintén nem tudtam ellátogatni, mert éppen New Yorkban voltam. Idén a Chemistry Gallery-vel részt vettem a budapesti Art Marketen, ekkor meg pont Svédországban volt dolgom, a Holdraszállás 50. évfordulóját ünnepeltük az én drága Hasselbladom szervezésében.
A magyar fotósok munkáit egyébként nagyon szeretem. Brassai, Moholy-Nagy Lászkó és Robert Capa nagy hatással voltak rám, a maiak közül pedig Oszvald S. Noell csodálatos művészete nyűgöz le szüntelen.

© Bára Prášilová

A fotós karriered nehezen indult. Már kiskorodban közölték veled, hogy borzalmasan rajzolsz, így elkönyvelted, hogy művész soha nem lesz belőled. A szüleid titkárnőt szerettek volna faragni belőled, és beraktak egy magániskolába. Hogyan lesz valakiből fotográfus mindezek után?
Őszintén szólva nem is tudom. Arra emlékszem, hogy az irodai munkától hanyatt-homlok menekültem, és mivel mindenféle logikus és gyakorlatias gondolkodásnak híján vagyok, egyszer arra eszméltem, hogy fotós lett belőlem…

© Bára Prášilová

 

Nem is akármilyen. Egyedülálló stílusoddal világhírnevet szereztél, számtalan országban állítottál ki. Hogyan fejlődött ki a kreatív munkamódszered? Mi vagy ki volt rád nagy hatással ebben a folyamatban?
Az ilyen kérdésekre nem igazán tudok izgalmasan válaszolni. A stílusom természetesen, fokozatosan fejlődött ki azzal, hogy a fotózásnál mindig a szívemre és a vágyaimra hallgattam. Meggyőződésem, hogy nincsenek határok, óriási és kimeríthetetlen inspirációs források állnak mindenki rendelkezésére. Hiszem továbbá, hogy az Ihlet gyorsabb a gondolatnál. Az agyam kétségtelenül furcsán működik, és az élet egyéb területein okoz nehézségeket. 🙂 Rájöttem ugyanakkor, hogy a kreativitás, legalábbis egy bizonyos mértékig, tanulható. 🙂

© Bára Prášilová

Az élet minden területén folyamatosan változunk. Szerinted a te munkád hogyan fejlődött az elmúlt években, milyen irányba haldsz és milyen területeket szeretnél felfedezni a jövőben?
Folyamatosan feszegetem a határokat. Érdekel, meddig lehet elmenni az alkotásban, és mennyit vagyok képes a fotográfiára, vagy mostanában a videózásra áldozni. Mostanában érezhetően több időt és energiát töltök a kellékek és díszletek megtervezésével. Amennyire lehet, igyekszem lecsökkenteni az utómunkára fordított időt. Ennek eredménye egy csomó különleges kellék és kiegészítő, amelyeket a fotóimmal együtt tudok kiállítani. Na és persze egyre jobban érdekel a filmezés.

© Bára Prášilová

Mit vársz a jövőtől jelenleg?
Hogy mit hoznak az elkövetkező hetek és hónapok, azt senki nem látja előre. Mindenesetre nagyszerű alkalom életünk újragondolására, és a hazai / nemzetközi politika mélyrehatóbb megismerésére. Érdekes látni, ki hogy reagál és ki mennyire szimpatikus. Emellett van idő saját vállalkozásunk működésének átfésülésére, a gazdasági függőségi és függetlenségi helyzetek átértékelésére. A kreativitást nem lehet semmivel se pótolni, de egy művész számára ezek kifejezetten megterhelő idők. Meglátjuk. 🙂

 

Az interjút készítette: Kocsány Kornél

© Bára Prášilová

© Bára Prášilová