BFF Interjú – Tombor Zoltán

Tizenhat év után nemrég költöztetek vissza Magyarországra feleségeddel. Milánó és New York után ez már önmagában is nagy váltás, a koronavírus okozta válsághelyzettől azonban még furcsább lehet. Milyen itthon?
Nagyon jó újra Magyarországon lenni, sokkal komfortosabb az életünk idahaza. Az elkövetkezendő időszakban nem fogok tudni utazni, melynek következményeit pár hónap múlva érezzük majd igazán. A napi rutin egyelőre nem sokat változott, mert az irodai tennivalók és a labormunkák sem korlátozódnak, valamit a sok-sok halogatott archiválásra és scannelésre is végre van időm. Február óta bérelek egy kis stúdiót, a művészeti bunker nekem elengedhetetlen a mindennapi alkotáshoz.

A fotográfusok azok közé tartoznak, akiket ez a helyzet szinte teljesen megfoszt minden munkalehetőségtől. Ugyanakkor több időt szentelhetünk korábbi projektjeink átfésülésére, tervezgetésre, személyes munkáink folytatására. Neked milyen a kapcsolatod most a fotóval?
Dolgozom egy csendélet sorozaton, mely átmenet a szobor és tárgyfotó világa közt. Egy ilyen kísérletező időszaknak kifejezetten jót tesz, hogy körülöttem lelassult a világ, és nem vonja el a figyelmemet más munkák előkészítése, vagy leadása sem. Különösebb tervek nélkül még februárban fotóztam Marrakesh-t és Tangert, melynek editálására is most kerül sor. Egy széria végleges formáját sok-sok fontos döntés előzi meg, ebben a folyamatban maga a fényképezés tart a legrövidebb ideig. A képek megértéséhez, majd rendszerbe helyezéséhez is hosszabb időre van szükségem, hiszen a fontos képpárok, képcsoportok, illetve a teljes anyag ritmusa nem születhet meg fejben a fényképezés előtt, vagy közben. A fotó talán pont ezért az egyik legjobb analitikai módszer, hiszen a kész fénykép láttán olyan összefüggések és jelentések kerülnek napvilágra, melyek a fotó készülte közben nem voltak láthatók, sőt, gyakran nem is léteztek még.

Az idei Budapest Fotófesztivál egyik várva várt eseménye volt az előadásod, amelyet a körülményekre tekintettel sajnos el kellett halasztanunk. Sokakat érdekel, hogy pontosan miről lesz majd szó ezen az estén.
Engem a fényképezés lelki tartalmai érdekelnek leginkább, az, hogy egy érzésből, gondolatból, vagy problémából, hogy lesz kép, miként találunk, vagy kreálunk vizuális metaforákat úgy, hogy azok hatékonyan meséljenek az érzelmeinkről. Persze az előadáson beszélek majd saját szakmai élményekről és az eddigi munkásságom néhány fontosabb pillanatáról is, a divatfotózás árnyoldalairól, a külföldi élet nehézségeiről és arról, hogy a kívülről felhőtlennek tűnő siker mögött valójában mennyi megalkuvás és kőkemény munka van. A sok kínlódás és nehézség ellenére is mindenkit bátorítok, hogy vágjon bele és próbálja meg odaát, mert azok a szakmai és önismereti tapasztalatok nem szerezhetők meg másként.

Az utóbbi időben kezdtél eltávolodni a gyakran felszínes, rövid életű sikereket hozó, csillogással teli divatvilágtól, és egyre több hangsúlyt fektetsz a történetmesélésre és a személyes aspektus kihangsúlyozására. Mikor indult el benned ez a változás, miért, és hol tart most ez a folyamat?
New York-ba költözésünk után, 2011-ben kezdtem olyan sorozatokon dolgozni, melyek elsősorban a saját szórakoztatásomra készültek, ezek magányosabb és lassabb folyamatok a kommercionális munkáimhoz képest. Egyfajta menekülés volt ez és meditáció, egy vadonatúj, túl nyüzsgő és idegen világban. Évekig fotóztam Brooklyn-t, mely a fotografálás egy olyan új, és mélyebb aspektusát ismertette meg velem, melyet azóta a divatmunkáimban is kamatoztatok. Az egyedüllét, a folyamatos gondolkodás azon, amit éppen látok és ezen képek összefüggéseinek vizsgálata, egy dinamikusan változó díszletben, teljesen más lelki állapotot eredményez, mint egy hangos stábbal együtt alkotni. Ennek a pár év sétálásnak köszönhetően barátkoztam meg a komolyzenével is, mely ma fontos szerepet tölt be az életemben.

A divatfotózás különleges világ. Árnyoldalairól sokat kérdeznek mostanában, pedig izgalmas előnyei is vannak. Mit adott neked ez a környezet és szakma, amit soha nem cserélnél el senkivel?
A divat és a reklám számomra a biztos megélhetés és bizonyos értelemben remek kapcsolati háló is. Divat nélkül valószínű sosem ismertem volna meg ennyi nagytudású szakembert, valamint nem jutottam volna el ennyi csodás helyre sem, nem beszélve arról, hogy a módinak köszönhetően közel 9 évet élhettem a világ közepén, New York-ban. Megválni biztos nehéz lenne az anyagi biztonságtól és a sok izgalmas felkéréstől is, hiszen ma az önértékelésem még nagyban függ a sikereimtől.

Kik voltak azok, akik rengeteget segítettek neked eligazodni ebben a világban?
A nemrég elhunyt színházi fotográfus, Kanyó Béla mutatta meg először, hogy hol kell belenézni a gépbe. Mindig hálás leszek neki. A divatgépezet működéséről és rendszeréről, első ügynökömtől, Paola Sciarretta-tól tanultam a legtöbbet. Rajta keresztül jutottam el először olyan megrendelőkhöz, akik nemzetközileg meghatározóak voltak. A munkám során sok példaképem volt, melyek időszakosan váltották egymást. Szerintem ezzel a pályakezdők zöme ugyanígy van. Az első időben nagy hatással volt rám Newton, Avedon és Penn az alkalmazott területen, és mindig csodáltam Kertészt, Bresson-t, Arbus-t és Koudelka-t is. Manapság olyan fotográfusok munkái inspirálnak leginkább, mint Eggleston, Soth, Gruyaert, vagy Steinmetz.

A jövőről talán nehezebb beszélni egy ilyen helyzetben. Sokak szerint a világ alapjaiban változhat meg a koronavírus után, politikai, gazdasági, társadalmi és ideológiai értelemben egyaránt. Te mit gondolsz?
Én is csak találgatni tudok, hiszen a következő két hónap történetének függvényében rajzolódik mindannyiunk közös jövője. Minél később készül el a vakcina, annál nagyobb gazdasági és társadalmi problémák elé nézünk, mely feltételezhetően alapjaiban fogja megváltoztatni a világot. A vírus terjedését csak a tömegek immunitása állítja meg, mely vagy a gyógyulásnak, vagy a későbbi védőoltásnak lesz köszönhető. Március végén azt jósolták, pár hónap alatt átvészeljük a járvány okozta nehézségeket, de én ma kiegyeznék egy évben is. A fejlett országok sokkal könnyebb helyzetben vannak, még akkor is, ha a mi rimánkodásunk hangja messzebbre ér el. A tömeges megbetegedések hatalmas gondokat okoznak majd Dél-Amerikában, Indiában és Afrikában is a nyár elejére, ahol a pénz és infrastruktúra hiánya nagyban nehezíti a járvány kordában tartását.

Összességében ugyanakkor azt gondolom, hogy most a fertőzés minden borzalma ellenére újra átéljük a gondoskodás élményét, felelősséget érzünk társaink és a közös világunk iránt és talán az sem baj, hogy tisztább a levegő, nincs elviselhetetlen tömeg az utcán és nem érkezik naponta 50 fapados járat szalonspicces turistákkal. Művészeti szempontból izgalmas probléma rajzolódik a következő hónapok története mentén, hiszen a már gyógyult és tünetmentes csoportok, idővel visszavágynak, vagy inkább visszakényszerülnek a korábbi életvitelükhöz, míg, a még tesztre váró, illetve a fertőzéstől továbbra is félő réteg az izolációt választja.

Milyen személyes céljaid vannak a közeli és távoli jövőre nézve?
Szeretném idehaza elmesélni, átadni és kamatoztatni az elmúlt 17 év külföldi tapasztalatait, elsősorban a fotográfia és a művészet területén. Megrendeléseim továbbra is Londonhoz és Párizshoz kötnek, de Budapest remek bázisnak bizonyul és csodás újra olyan környezetben élni, melyet valóban az otthonomnak érezhetek. Továbbra is fényképezek minden nap, sok minden mesélnivalóm van még, mely részben Magyarországhoz kötődik.

Utolsó kérdésemben arra lennék kíváncsi, hogy mit tanácsolnál most a fiatalkori énednek, és mit azoknak a pályakezdő fotográfusoknak, akik rád tekintenek példaképként?
Nem hiszek a „mi-lett-volna-ha” feltevésben. Biztos vagyok benne, hogy eddig minden úgy alakult az életemben, ahogy a lehető legjobb volt nekem. Nem érzem, hogy bármit elszalasztottam volna, és nem gondolkodom azon, hogy mi alakulhatott volna kedvezőbben. Ha egy tanácsot adhatnék, a 20 éves Tombornak, akkor azt kérném tőle, hogy tegyen meg mindent a saját egészsége érdekében, feküdjön le és keljen időben. Irigylem azokat a fiatal fotográfusokat, akiknek én vagyok a példaképe, mert a kérdéseikre választ kapnak.

Interjút készítette: Kocsány Kornél

Interjúk / Tombor Zoltán

BFF Interjú – Tombor Zoltán